Krajcsák Márkkal készített hosszabb interjúnk első része ITT olvasható.

– Mikor abbahagytad a PSA versenyzést sokan mondták, hogy túl hamar fejezted be. Te is így érzed?

– Ezt én is abszolút így gondolom. Ha megnézzük a világranglistán az átlagéletkort az ilyen 29-30 év körül van, ez az az időszak amikor általában a csúcsra jutnak a játékosok. Volt több olyan játékos akivel partiban voltam, meg is vertem és azóta bejutott a top 20-ba, de persze volt olyan is akivel partiban voltam,  megvertem de ugyanott maradt az 50 körül, tehát ez nem jelenti azt, hogy én is oda tudtam volna kerülni (Márk legjobb világranglista helyezése a 37. hely volt). De mindig elgondolkoztat egy-egy verseny. Például tavaly a Csapat EB után amikor Tuominen-t (akkor  vr. 30.) vertem meg 3:0-ra, vagy az 50.-et ugyancsak 3:0-ra, hogy azért még valószínűleg lenne keresnivalóm. Vagy amikor 2 héttel ezelőtt az osztrák csapatbajnokságban játszottam a döntőt az egyik német válogatott srác ellen, aki ellen nyertem. Utána odajött hozzám Simon Rösner (vr. 11.), hogy milyen jól játszom és miért nem PSA-zok. Ezek persze elgondolkodtatnak engem is, de kevés volt a motivációm a sérülésem után, elkezdtem többet oktatni és mivel megragadtam a világranglistán az 50. hely környékén egy jó 5 éven keresztül úgy gondoltam, hogy nagyon nagy változás nem valószínű, így inkább az itthoni dolgaimmal akartam haladni.

– Mi volt ez a sérülés?

– Török András (korábbi 8-szoros Magyar Bajnok) ellen szakadt el a combizmom. Azért volt különösen nehéz ebből kijönnöm, mert ugye a 3. szett elején csúsztam meg, utána pedig még végigjátszottam a meccset, ezzel még tovább roncsoltam azt az izmot. Szerencsére nem kellett műteni, de egy hosszú 4 hónapos rehabilitáció volt. Részben azért is volt ilyen nehéz, mert a szakadás maga ugye január elején történt és abban az évben február végén volt az OB, addigra annyira össze tudott forrni, hogy le tudtam játszani az OB-t, szerencsére nem volt ilyen nehéz meccsem, mint idén, így a címemet is meg tudtam védeni, de ott újra részlegesen elszakadt. Utána pedig újabb 2 hónap volt, hogy rendbe jöjjön a lábam.

ob2013-blogkep_1361733659

Krajcsák Márk és Török András

– Követed még a PSA-t, nézed a meccseket?

– Persze, persze.

– És mit gondolsz, milyen a mezőny ahhoz képest, mint amikor te játszottál?

– Ez egy nagyon érdekes dolog. Azt gondolom, hogy maga az, hogy 5 vagy 10 évvel ezelőtt a top 50-be kerüléshez milyen szint kellett, az a mai napig nagyon hasonló. Amiben nagy különbség van, az az, hogy sokkal több olyan játékos van, aki ezt az 50-es szintet tudja játszani, sokkal több olyan játékos van, aki a 10 környékén tud játszani és még sokkal több olyan, aki a 100 környékén. A különbségek sokkal kisebbek lettek, ezáltal a top 100-ba nehezebb bejutni, de ugyanazzal a játékerővel ugyanazt a ranglistapozíciót lehet elérni, csak nehezebb odajutni. Manapság ugye azt látjuk a világbajnokságon vagy akármelyik World Series versenyen, hogy az első fordulótól kezdve egy top 10-es játékosnak is nagyon nehéz dolga van. Nem egyszer lehet olyat látni, hogy egy top 8-as játékos kiesik az első fordulóban vagy akár a másodikban. Ilyet például – ha mondhatom hogy az én időmben, bár azért nem volt az olyan régen, 3,5 éve – félévente egyszer láttunk, nem pedig minden versenyen 1-2-szer. Ez annak köszönhető, hogy nem csak az egyiptomiak, de ugye a többi ország élmezőnye is ott van, például Mexikó, Amerika, Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, sok európai nemzet is. A legjobb játékosok minden nemzetben egy kicsit feljebb kerültek.

– Van/volt kedvenc játékosod, akire azt mondtad, hogy ha úgy játszanál mint ő, azzal elégedett lennél, kvázi példakép?

– Shabana-nak tetszett talán a leginkább a játéka. Nagyon intelligensen, okosan játszott,  nem csak a nyerő ütései voltak meg, hanem nagyon szépen védekezett, nagyon szép emelései voltak, nyilván baromi jó cselei voltak, technikailag nagyon szépen ütötte meg a labdát, nagyon lágyan, erőlködés nélkül mozgott a pályán, emellett pedig egy úriember a pályán és azon kívül is. Ha bárki odament, le lehetett szólítani, vicces srác. Gregnek (Gregory Gaultier, vr. 2.) mindig tetszett a hozzáállása, az hogy mennyi áldozatot hoz a sikerért. Ő tényleg az a játékos, aki egyszerűen minden másról lemondott, még a család is abszolút a második helyen van az ő életében. Ami valahol furcsa is lehet, de mint sportoló ez nyilván egy olyan dolog ami előtt kalapot kell emelni.

– Ez már egy életfelfogás nem?

– Igen, hogy még emberi dolgokat is ennyire háttérbe szorít csak az ő sikeréért. Ennek nyilván megvan az előnye és a hátránya is. Maga a felfogás, hogy valaki ekkora áldozatot hoz a sikerért az példaértékű. Neki a nagyon támadó, nagyon agresszív játéka tetszik, viszont például tőle kevesebb látványos dolgot lehet látni. De akár a viselkedésébe is bele lehet kötni a pályán, míg mondjuk a Shabana-éba nem. Talán ennyi a különbség. Nagyon jóban voltam még Ramy-val (Ramy Ashour, vr. 12. 3x világbajnok, jelenleg sérült), érdekes, nagyon látványos játéka van. Rodrigueznek (Miguel Angel Rodriguez, vr.5.) is kifejezetten közvetítőbarát lett a játéka és egyébként is sok olyan, ha lehet így mondani második kategóriás játékos van, akiket tök élvezetes nézni. Most ott van például az új-zélandi Paul Coll (vr. 37.), aki nagyon látványosan játszik és persze még folytathatnánk…

– Mondtad, hogy indulsz más országok csapatbajnokságaiban is. Most milyen országokba jársz?

– Ez nagyon érdekes, azt hiszem ez is egy rekord lesz számomra. Eddig ugye 2 bajnokság volt a legtöbb, amit egy szezonon belül meg tudtam nyerni. Idén 3-ból 3-at sikerült eddig megnyerni és még most jön a cseh bajnokság döntője (itt Márkék 3.-ak lettek), ahol valószínűleg egyébként pont Jan Koukal-al (vr. 137) kell majd játszanom a döntőben, akivel itt egy csapatban voltam Magyarországon. Őt kell megverjem ahhoz, hogy bajnokok legyünk, az egy nagyon ki-ki meccs lesz, sok fog múlni rajta. Játszottam a szlovák csapatbajnokságban is, ahol nem mi voltunk az esélyesek, mert a vr. 13. helyezett Cameron Pilley-t hozta az ellenfél, ennek ellenére mégis sikerült nyernünk. Úgyhogy a szlovák bajnokságot nyertem meg, a magyart így ugye könnyebb volt, hogy a szegediek nem hoztak légióst, meg a mi csapatunk is elég erős. Volt még az osztrák csapatbajnokság döntője, ahol meg Muller-t vertem meg 3:1-re. Ott is egyébként kicsit inkább az ellenfél volt az esélyes, szintén egy kis meglepetést okoztunk a győzelemmel.

13062204_10156932263895171_4836250438061320305_n

Az idei bajnokcsapat – Pro Squash Akadámia – Griff SE

(Fent balról: Jan Koukal, Krajcsák Márk, Szabóky Márton, lent balról: Farkas Balázs, Cseke Ádám)

– Fiatalabb korodban, mikor még a PSA előtt voltál, de már nem sokkal, akkor mennyi volt az az edzésmunka amit elvégeztél?

– Nagyon sok, nagyon sok. Főleg a nyári felkészüléseim. Azokkal kapcsolatban nyugodtan mondhatom, hogy világviszonylatban is brutális mennyiség volt. Azért több ország top játékosainak felkészüléseire is ráláttam, egyszerűen rengeteg volt. A kondim nem véletlenül lett annyira durván jó, egyébként az is valószínű, hogy régen András is még pár évig meg tudta volna őrizni a Magyar Bajnoki címet, ha nem annyira nagyon jó a kondim. Emlékszem például, hogy a 2 órás meccsektől én nem voltam annyira fáradt. Gyakorlatilag másfél órát tiszta erőből végig tudtam nyomni. Egyébként ezt most Balázsnál olyan 40-45 percnek érzem mikor játszunk és érzem, hogy nagyon hajt. Kézzel viszont nem voltam olyan jó az ő korában, mint ő, talán közel sem. Viszont szerintem őt is lefutottam volna a pályáról. Lehet egyébként, hogy megverne, ha az én 19 éves tudásomat teszem az ő mostani 19 éves tudása mellé, de könnyen lehet, hogy addig futottam volna körbe-körbe, amíg nem bírta volna tovább.

– Amikor világossá vált, hogy elkezdődhet a PSA karriered, akkor hogyan állítottad össze a szezont a versenyek szempontjából, illetve hogy oldottad meg, hogy a sok utazás mellett maradjon időd rendesen edzeni is?

– Akkoriban volt Challenger kategória, ami azt jelentette, hogy itt a környező országokban voltak pontgyűjtő versenyek, ahol nem indultak nagyon jó játékosok, de nagyon kevés pont is volt szerezhető. Ezeket ilyen felhozó versenyeknek lehetne mondani. Tökéletes volt, hogy például Ausztriában év végén elindultam 2-3 ilyen versenyen. Egyiken döntőt játszottam, a másik kettőt pedig megnyertem. Utána februárban volt az OB. Az OB az egyetlen olyan verseny, aminek lehet kérni a világranglista pontszámát. Mivel azt is meg tudtam nyerni, így azért kaptam 43 pontot. A Challenger versenyekért 20 pont járt. Ezekkel előre tudtam jönni a 420. hely környékéről a 200. hely környékéig. Ez annak köszönhető egyébként, hogy 200 fölött nagyon minimális pontszámokkal rendelkező játékosok vannak. Vagy mert valaki hosszú ideje sérült vagy mert mondjuk egy évben csak 3 versenyen indul összesen. Vagy mert nagyon béna, vagy nem kerül be versenyekre és nincs pénze mondjuk Új-Zélandra elmenni, ahol jóval kevesebben indulnak. Ezek voltak a felhozó versenyeim. Utána egyébként pont Mexikóban, Pakisztánban, meg ilyen helyeken kezdtem. Szponzorom is volt akkor szerencsére, aki ezt támogatta. Ez az akkori csapatom a Taksony volt. Ezeken a versenyeken egyébként egész jó eredményeket tudtam elérni. A pakisztáni világbajnokságon megkaptam a kezdőpontszámot a selejtező után. Mexikóban első évben negyeddöntőig, második évben elődöntőig jutottam. Ekkor lett annyi pontom, hogy a 150. hely környékére előrejöttem és ezzel a helyezéssel már befértem az 5 – 10 000 $-os versenyek selejtezőibe, vagy a főtábla elejére. Onnantól kezdve már tudtam indulni normálisabb versenyeken és szerencsére az eredmények is kezdtek jönni.

– Ugye a PSA versenyeken úgy van, hogy ha a selejtezőben kikapsz akkor minden költség téged terhel, ha pedig főtáblás vagy, akkor már a szállás meg az utazás ingyen van?

– Igen, ha feljutsz a főtáblára, akkor a szállásod már fizetve van. Ha elmész és kikapsz a selejtezőben, akkor ugye alapból pénzdíjad sincsen. Ha a selejtezőben túlmész az első körön, de a főtáblára nem jutsz fel, akkor valami minimális pénzdíjat kapsz, amiből sokra nem mész, talán a szállást fedezi. Ha bejutsz a főtáblára, akkor a szállás egész hétre ingyenes a verseny végéig, ha kihasználod, ha nem. Így ugye lehetőség van megnézni a döntőt vagy ha továbbutazol a következő versenyre, akkor hasznos. Én sokszor úgy mentem a kanadai és amerikai versenyekre, hogy ugye ezek általában egymás után voltak, egymásra épültek, így ha mondjuk 3 versenyre mentem egymás után, akkor a szállás meg volt oldva, azzal már nem kellett foglalkozni.

10986875_10153017327230932_3009847690927774400_n

Márk a 2015-ös Országos Bajnokságon

– Mit gondolsz a squash hazai jelenlegi helyzetéről? Ahhoz képest amikor te voltál junior? Min lehetne változtatni, miben kellene fejlődni?

– Valamelyik része jobb lett, valamelyik része viszont visszafejlődött. A versenyeket tekintve az „A” és a „B” kategória az ami jelentősen megcsappant. Abban az időben amikor én is aktívabban versenyeztem, a 64-es táblák teljesen normálisak voltak az „A” kategórián belül (viszonyításként manapság a 16-os táblának is örülni kell) is, szóba sem került az, hogy egy verseny egy napos legyen. Több volt a vidéki verseny, annak ellenére hogy többen voltak a versenyeken családiasabb, barátibb volt a hangulat, nem csak arról szólt a dolog, hogy odamegyünk és gyorsan lezavarjuk a meccseket, mint mondjuk ma a Csapatbajnokságok, vagy akár az egyéni versenyek is. Sokszor látok olyat, hogy valaki kikap és utána nem fejezi be a többi meccsét. Nem is tudom, ezek ilyen furcsa dolgok… Ez nyilván a dolgok nem jó része. Az Országos Bajnokságot leszámítva ami nagy furcsaság, az az érdektelenség a nézők részéről. Régen egy sima versenyre azt gondolom, hogy többen mentek ki és nézték meg a meccseket. Talán ez egyébként most változni fog, hogy Balázs közeledik hozzám és azt mondhatom, hogy az élmezőnyön belül is több ki-ki meccs van, például ugye a szegedi csapatban vagy akár még Szabóky is (magyar ranglista 2.) odasorolható, Lénárd is abszolút, ha itthon lenne. A szövetségi versenyeken tehát visszaesés, az amatőr mezőnyben, versenyeken viszont semmi ilyesmit nem látok, nagyon sok amatőr verseny van az országban. A Senior versenyeken is többen indulnak, mint régen. Akkoriban mondjuk nem is nagyon volt ugye senior kategória, az kb. a virágkorát éli most. A bíráskodás sokat javult, jobb ez a 3 bírós rendszer, több jó bíró van itthon. A megjelenéseket tekintve vagy stagnálás vagy inkább egy kis visszaesés van. Keveslem azt, hogy a hosszú évek alatt nem nagyon tud a squash a tv-be bekerülni. Ez régen is hasonló volt. Nagyon hiányoznak a nemzetközi versenyek. Van 1-2 senior azt hiszem, meg a Hungarian Junior Open, de ott volt régen a Hungarian Openünk, ami nagyon nagy verseny volt. Kecskeméten is volt egy PSA verseny, ezek nagyon eltűntek. Egyszerűen ezek hiányoznak ahhoz, hogy ez egy jobban elismert sport legyen itthon. Például most amikor az osztrák vagy a szlovák versenyen voltam, most megyek ugye Csehországba is, mindenhol üvegpálya van a csapatverseny döntőjén és az országos bajnokságokon. Ezek kellenek ahhoz, hogy népszerűbb legyen a sport, ezügyben mindenképpen a szövetségnek kell többet tennie. Nem tudom egyébként, hogy mennyit dolgoznak bent, biztos hogy próbálkoznak ezzel, de ezt mindenképpen össze kell hozni, hogy nagyobb presztízs értéke legyen a sportnak. Kell több nemzetközi verseny, üvegpályás versenyek, amik lehetnének forgalmasabb helyszíneken és lehetne reklámozni. Az „A”-s versenyeknél a színvonalnak fejlődnie kell, remélhetőleg a jövőben több nézőt fog érdekelni. Én ugye jó ideje nem rendezek bemutató meccseket és meccselemzéseket amiket régebben csináltam, az is hiányzik. Ezeken egyébként a mai napig gondolkozom, hiszen ha már ugyan nem is PSA-zom, a mai napig tartom a kapcsolatot jópár játékossal, el lehetne hívni őket. Ugyanakkor meg nem vagyok benne biztos, hogy mekkora kereslet lenne rá. Abból kiindulva, hogy múltkor itt volt Koukal és játszott Farkas Balázzsal, 20-an mentek ki. Ezek nem azok a számok amiben lehetne gondolkozni, hogy idehívjon az ember valakit. Ahhoz 80-100 ember kell, hogy ezt megérje megszervezni. A juniorokra rátérve, kevés, nagyon kevés van, itt is visszaesést tapasztalok. Az, hogy egy U19-es kategória a Magyar Bajnokságon a lányoknál elmaradjon az a nonszensz kategória, ezt nem is értem. Elvileg annak kéne a legnépesebb kategóriának lennie, ehelyett teljesen el van maradva. 2-4 szorgalmas fiataltól eltekintve nem nagyon van egyik korosztályban sem komoly mezőny. Még talán pont az U13-as U15-ös fiúknál láttam a legtöbb indulót, de ott is visszaesését látok. Ugyanakkor viszont ha magát a 15 évvel ezelőtti klubéletet nézem, akkor azt kell mondanom, hogy ez a főidős squasholás annak ellenére, hogy azóta megkétszereződtek a klubok Budapesten mindenhol ki vannak adva a pályák. Napközben nyilván sok pálya üresen van de azt lehet mondani, hogy azoknak a száma akik hetente 2-3 alkalommal lejárnak nem csökkent, talán még nőtt is.

– Lénárddal kapcsolatban még, hogy ha végig csinálja azt a minőségű és mennyiségű edzést amit mondott, akkor azért még okozhat meglepetéseket ha hazajön 3-4 év múlva nem?

– Ugye én már 32 éves vagyok, 4 év hosszú idő, nem gondolom, hogy 36 évesen még nagyon vidámkodni fogok majd a pályán. De Balázzsal például nagyon érdekes lehet a helyzet. Ugye annyira nincsen rálátásunk arra, hogy ő most mennyire halad kint jól, a cikkből olvasva jól kell haladnia nagyon, meg nagyon komolyan kell edzenie. Remélem is, hogy nagyon komolyan edz és csinálja, szerintem biztos is, hogy most jobban harap a dologra, akár a PSA-ra, mint mikor itthon volt, meglátjuk. Érdekes lehet. Lénárdot nem tartom egyébként tehetségtelenebbnek Balázsnál. Ha ő megfelelő kezekben van, akkor őt nagyon lehet hajtani.

1888452_10152678623810932_7186962462109606423_n

– Régebben lehetett hallani, mikor még Török Andrissal játszottad a döntőket, hogy „Andrist és Márkot össze kéne “gyúrni”, Andris keze és Márk lába világbajnok lenne” vagy hogy „Ha a Török edzene akkor megverné Márkot mert jobb a  keze” és hasonlók… Amikor például először elverted őt és nyilván hozzád is eljutottak ezek, akkor ezekre hogy reagáltál, mit váltott ki belőled? A győzelem az győzelem?

– Ez teljesen egyszerű és ez minden sportban így van. Ami ott van a végén, ami a végeredmény az számít. A játék áll 10 különböző elemből. Az, hogy Andris keze akár még 26-27 éves koromig is jobb volt az enyémnél, az így is volt, ezt aláírom, de ma már nem mondanám, hogy jobb lenne. Ettől függetlenül én mentálisan erősebb voltam, sokkal jobban koncentráltam nála, jobban mozogtam a pályán, a kondim sokkal jobb volt. A cselek voltak talán azok amik Andrisnak jobbak voltak vagy a röpte ejtés, ejtés, az ilyen flikk-flakk ütések elöl. De például az egyeneseim, a normál hosszújátékom, a röptejátékom nem mondanám, hogy rosszabb lett volna nála. Ez egy sokkal komplexebb kérdés ennél. Akár mondhatnám az erős ütéseimet is, Andris szinte alig üt erőseket, sokkal többet támadtam nála. Azt meg, hogy „mi lett volna ha…”, sokkal több olyan játékos születik, aki nagyon tehetséges és mégsem lesz jó, mert a tehetség nagyon kevés. Vegyük például, hogy be akarsz jutni a világranglista top 100-ba. Alapfeltétel, hogy tehetséges legyél. Ezt is ha egy tízes skálán nézzük, akkor 7-es, 8-as szinten kell tehetségesnek lenni, ez egy alap dolog. Onnantól kezdve viszont a másik skála számít, ugye hogy mennyi áldozatot hozol, mekkora munkát teszel bele. Az viszont jó 70%-nyi. A tehetség kb. 30%-ban számít a világ élmezőnyén belül. Tökéletes példaként: Nick Matthew (vr. 3.). Kézzel nem lehet tehetségesnek mondani, nem lehet azt mondani, hogy bárhonnan be tudja befejezi a labdamenetet, nincsenek gyönyörű befejező ütései. Tökéletesen látni lehet, hogy azt a fonák visszaejtést 1.2 milliárdszor ütötte már meg, annyira sokat gyakorolt, lehet látni hogy elképesztő mennyiséget edzett életében, azért ennyire sziklaszilárd a kondija, azért tud még 35 évesen is így futni, mert az elmúlt 20 évet végigszenvedte a pályán.

– Véleményed szerint hogyan lehetne több gyerek számára vonzóvá tenni a squash-t?

– Az nyilván nagyon sokat segít, ha mondjuk egy nagyobb kereskedelmi tv csatornán a délutáni sportműsorban kap egy pár percet a squash. Mondjuk, hogy épp a 28. OB-t rendezték és ki volt az első 3 helyezett meg mondjuk bevágnak pár labdamenetet, hogy láthassák otthon a gyerekek, hogy mi is ez. Akkor több esély van arra, hogy megtetszik neki és lemegy a klubba kipróbálni. A másik nyilván az iskolák, valahogy nagyobb összhangot kéne teremteni az iskolák és a klubok között, hogy 1-2 tesióra keretében át lehessen hozni a gyerekeket.

– Vannak ilyen próbálkozások, például Weiner István a Griffben csinálja ezt.

– Igen igen, ennek ellenére azt lehet látni, hogy kb. húszból egy-két gyerek az, akit érdekelni fog. Ez nem sok, épp ezért minél több gyerekhez kell eljutni, hogy kipróbálják. Ez mindig is egy ilyen periféria sport fog maradni, mert az egyéni sportokat alapból a fiatal gyerekek kevésbé szeretik, inkább a csapatsportok felé hajlanak. Több tv, több esemény és az iskolák.

– Edzőként képzeled el a jövődet?

– Ez mostmár inkább a jelen. Azt mondanám, hogy ez a PSA utáni félprofi féle időszaknak felel meg, edzeni egyre kevesebbet edzek. A hétköznapjaimat ez tölti ki, az oktatásban szeretnék egyre jobb, egyre elismertebb lenni. Esetleg ha valami jó külföldi állást kapok, akkor abban is szívesen gondolkodnék, de igen, most abszolút ez az elsődleges.

– Junior tanítványaid is vannak?

– Igen vannak. Kevesen járnak hozzám, de most el is indítottam szerdánként egy csoportos junior edzést, amire egyelőre csak azok járnak, akik amúgy is jönnek hozzám, külsős tanítványok erre még nem. Igaz külön ezt nem is hirdettem, de szeretném ha lenne egy heti 2-3 alkalmas 1-2 órás csapatedzés amit gyerekeknek tartok és többen járnának rá, reméljük a jövőben sikerül ezt jobban felépítenem.

– Akkor a jövődet is teljes mértékben a squashban képzeled el, nem „eveznél ismeretlen vizekre”?

– Igen, teljes mértékben. Elég sok tudást sikerült már itt összeszednem, nem is hiszem, hogy jó lenne, ha mással foglalkoznék. Nagyon sok mindent át tudok adni az utánpótlásnak, azoknak akik járnak hozzám, úgyhogy igyekszem most ebben minél jobbnak lenni.

Sok sikert Márk!

295353_10151087826405932_564529138_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.